Mikor 5 évesek voltunk megkérdezték tőlünk, hogy mik szeretnénk lenni, amikor felnövünk?
Olyanokat válaszoltuk, hogy űrhajós, elnök vagy az én esetemben: hercegnő. De most hogy felnőttünk,
komoly választ várnak. Nos, mit szóltok ehhez: Ki a fene tudja?
Ez nem az az időszak, amikor nehéz és gyors döntéseket kell hoznunk.
Ez az az időszak, amikor hibáznunk kell.
Rossz vonatra szállni és ott ragadni valahol.
Szerelmesnek lenni… sokszor.
Meggondolni magad újra és újra, mert semmi sem állandó.
Szóval, kövessetek el annyi hibát, amennyit csak tudtok. Így, ha egy nap majd megkérdezik, mik szeretnénk lenni,
nem kell majd találgatnunk,mert tudni fogjuk!

...

~ Barbie-zás közben a lelkünk megszabadul a felesleges sallangoktól, és néhány lopott órára a legvadabb, legmocskosabb vágyaink is teljesülhetnek. Tegyük a kezünket a szívünkre: ki nem játszott olyat a Barbie-jával gyerekként, hogy a csajszi a babatársadalom legnagyobb ordas cafkája? Nem véletlen, hogy Paris Hilton első számú példaképe is Ő. A kezünkben tartott baba azzá válhat, akivé lenni akarunk: beszóhat a főnöknek, shoppingolhat a Rodeo Drive-on, és koncerten felmehet a színpadra lesmárolni kedvenc magyar együttesének frontemberét. A hátborzongató igazság tehát az, hogy valójában nem mi játszunk Barbie-val. Sokkal inkább ő játszik velünk. És mi élvezzük! :)

Megszületünk,s gyerekfejjel még azt hisszük, hogy itt valami mese vár, csodavilág - aztán rájövünk, hogy az egész csak pocsék, fárasztó realitás.

Tudom
milyen,ha olyan kicsinek és jelentéktelennek érzed magad,amennyire csak
lehet,és ez hogy tud fájni belül olyan helyeken,amikről nem is
tudtál.Mindegy,hogy hányszor csinálsz új frizurát,wagy hányszor mész
edzésre,wagy hány pohárral iszol a barátnőiddel.Az ágyban minden éjjel
wégig gondolod,hogy mit rontottál el,wagy hogyan érthetted félre a
dolgot,és hogy hihetted akár egy röwid percre is,hogy boldog woltál.