Az életem az enyém és azt teszek vele, amit
akarok, ott baszom el, ahol akarom. A döntéseket én hozom, ne tessék
beleavatkozni. Mindenkinek csak részleteket mutatok magamból, ha érdekel
a folytatás bontsál ki magadtól...

Gondoltál már arra, hogy ha te nem lennél mennyivel unalmasabb lenne a világ? Például a barátaid számára. Mennyi át nem élt közös emlék,mennyi ismételhetetlen pillanat maradt volna ki! Hány pillantás, amit csak neked szántak, egy mosoly, amit soha nem fogsz elfelejteni. Egy szívből jövő kacagás, ami bearanyozta az egész napodat. Az első érintés, amit tőle kaptál,az első csók, első szál rózsa, közös délután, mikor a szikrázó napsütésből egyszerre csak nyári zivatar lett,és hazaszaladtatok a pulcsija alatt.. De ha nem élnél, nem gondolkodtál volna ezen se. Akkor semmi nem lenne. Ez számunkra elképzelhetetlen. S mikor úgy érzed, reménytelen a helyzet, ha senki nem szeret, ha legszívesebben elsüllyednél, mintha nem is lettél volna,esetleg elmenekülnél a világ másik végébe, állj meg egy kicsit. Gondolj magadra. Aztán a családodra. Rá. Majd a barátaidra. A világra. Egy évre. Egy hónapra. Egy napra. Egy órára. Egy Percre. Egy másodpercre. Majd nyisd ki a szemed. Látod? Felébredtél! :)

Mikor 5 évesek voltunk megkérdezték tőlünk, hogy mik szeretnénk lenni, amikor felnövünk?
Olyanokat válaszoltuk, hogy űrhajós, elnök vagy az én esetemben: hercegnő. De most hogy felnőttünk,
komoly választ várnak. Nos, mit szóltok ehhez: Ki a fene tudja?
Ez nem az az időszak, amikor nehéz és gyors döntéseket kell hoznunk.
Ez az az időszak, amikor hibáznunk kell.
Rossz vonatra szállni és ott ragadni valahol.
Szerelmesnek lenni… sokszor.
Meggondolni magad újra és újra, mert semmi sem állandó.
Szóval, kövessetek el annyi hibát, amennyit csak tudtok. Így, ha egy nap majd megkérdezik, mik szeretnénk lenni,
nem kell majd találgatnunk,mert tudni fogjuk!